Emberi szabadság és isteni szuverenitás a kései skolasztikában

(Molina, Bellarmino, Suárez)

Absztrakt

A tanulmány azokról a szabad akarattal kapcsolatos vitákról ad áttekintést, amelyek Luis de Molina Concordia liberi arbitrii cum gratiae donis című műve nyomán bontakoztak ki a 16–17. század fordulóján. A csatározásokat, amelyek ennek az úttörő jelentőségű teológiai szintézisnek az 1588-as megjelenését követték, itt annak a tágabb társadalmi fejlődésnek a perspektívájából vizsgáljuk, amelyet a társadalomtörténészek a funkcionális differenciálódás jelenségével asszociálnak. E perspektívából nézve Molina kiállása az akarat libertariánus koncepciója mellett nem teológiai belügy, hanem egyike a modernitás mérföldköveinek, mivel a rendszeregész egységének új megközelítéseihez vezet. A világegyetem egysége Molina számára nem adottság, hanem integratív folyamatok eredménye, amelyeknek olyan metafizikai területek koordinációját kell biztosítaniok, amelyeket többé nem tart egyben Isten mindent átfogó, emanatív oksági tevékenysége. A szabadság Molina-féle koncepciója ugyanis nem teszi lehetővé, hogy Isten saját kauzatív cselekvésén keresztül kormányozza a világot, mert egyetlen elme sem képes, még egy végtelen elme sem, tudomást szerezni egy szabad ok döntéséről más forrásból, mint maga a döntés. Következésképpen Isten oksági részvétele az eseményekben nem lehet a jövő ismeretének szilárd bázisa számára. Mivel a szabad akarat libertariánus felfogásai elszakítják a kapcsolatot az emberi cselekvés és a gondviselés oksági működése között, úgyhogy e kettő nem vezethető vissza egymásra, azok az autonóm rendszerek, amelyeket ez a szituáció eredményez, külsődlegesen, kiegészítő mechanizmusok segítségével kell, hogy igazodjanak egymáshoz. Koordinatív mechanizmusoknak (mint pl. a közbülső tudás, Isten noétikus kintüntetettsége és a kongruizmus) kell biztosítaniuk a rendszer egészének harmonikus működését. E rendszerszerű követelmények elemzésére támaszkodva amellett fogunk érvelni, hogy Molina javaslata, valamint ennek kongruista változatai Bellarminónál és Suáreznél, nem egyebek, mint korai kísérletek olyan funkcionálisan koordinált autonóm rendszerek elméletének a megalkotására, amelyek alapvető szerepet játszanak a modernitásban.