A leibnizi végtelen és a fikcionalizmus problémája

Absztrakt

Leibniz az általa kidolgozott infinitezimális kalkulus természetével kapcsolatban meglehetősen óvatos nézeteket fogalmazott meg az 1700-as évek elején kialakult elméleti viták során. A kalkulus első népszerűsítőinek legnagyobb meglepetésére a végtelenül kicsi mennyiséget nem tekintette valóban végtelennek a szó abszolút értelmében. Újra és újra felmerül a kérdés, hogy vajon Leibniz, aki gondolkodása szinte valamennyi területén kitüntetett helyet biztosított az aktuális végtelen gondolatának, miért tiltakozott a végtelenül kicsiny mennyiségek realista értelmezése ellen, és miért kezelte fiktív mennyiségként az infinitezimálist.

Tanulmányomban a törekvés (conatus) leibnizi fogalmának ismeretelméleti és metafizikai szerepét elmezve arra a következtetésre jutok, hogy a leibnizi válasz teljes összhangban áll metafizikai elgondolásainak – mindenek előtt az egyes létszintek horizontális és vertikális elrendezésének – követelményeivel. Horizontálisan az Istentől függő egyes létszintek nagy fokú autonómiát mutatnak, míg vertikális értelemben az anyag olyan jól megalapozott jelenség csupán, amelynek területén a végtelenül kicsiny mennyiségek realista értelmezése elgondolhatatlan.