Információ az olvasóknak

Tisztelt Olvasóink!

A Különbség filozófiai folyóirat (és annak internetes változata) a humántudományok és a társadalomtudományok körében publikál tudományos igénnyel megírt tanulmányokat. A lap minden esetben egyéni látásmódot, illetve véleményt tükröző írásokat közöl, amelyekkel újszerű információkat szolgáltatnak az Önök számára. A lapban elsősorban a filozófia, a filozófiatörténet, az esztétika és az etika szakterületéhez kapcsolódóan olvashatnak tanulmányokat, de megtalálhatják benne az érdeklődésüknek megfelelő írásokat azok is, akik az irodalomtudomány, a színháztudomány, a kultúrakutatás vagy a vallástudomány mellett kötelezték el magukat. A folyóiratban ezeken kívül szép számban találhatóak olyan fordítások, amelyek először jelennek meg és válnak elérhetővé az olvasók számára magyar nyelven. E fordítások mellett minden esetben közlünk tanulmányokat is, amelyek kiemelik az adott szöveg jelentőségét, illetve egyes értelmezési lehetőségeit. Bízunk benne, hogy folyóiratunk online változata Önnek is elnyeri a tetszését. Amennyiben sikerült felkeltenünk az érdeklődését, folyóiratunkat papír alapú változatát megtalálja a könyvtárak polcán.