Kényszerprognózis és tervezhetőség – A jövő alakíthatóságának problémája a történeti gondolkodásban Reinhart Koselleck szemével

  • Joób Kristóf ELTE BTK, Filozófia Doktori Iskola, Újkori filozófia program

Absztrakt

Általában véve a történettudomány, illetve közelebbről a történeti-politikai fogalmak szerepének kettőssége az egyik rendszeresen visszatérő kulcskérdés Reinhart Koselleck történetelméleti és fogalomtörténeti gondolkodásában. E kettőség kissé leegyszerűsítve az indikátori, illetve az aktori szerepek közötti váltakozást jelenti. Vagyis azt, hogy az egyes korok történeti-politikai valóságának megragadását szolgáló fogalmak vagy történelemképek mennyiben működtek saját maguk is a történelmet magát alakító tényezőkként.

Előadásomban azt a kérdést szeretném megvizsgálni, hogy Koselleck szerint ezek a történelemfilozófiai töltettel rendelkező mozgásfogalmak vagy történelemképek mennyiben implikálták a jövő alakíthatóságát/tervezhetőségét, illetve mennyiben indultak ki az elkövetkező események determináltságából.

A kérdés első látásra könnyen eldönthetőnek tűnik. Számos szöveghelyet lehet találni, amelyek azt sugallják, hogy Koselleck szerint a „nyeregkor” (Sattelzeit) utáni, vagyis durván a 18. század második fele óta kialakult nyugat-európai történet(filozófia)i és politikai gondolkodás egy alapvetően nyitott, és az aktív tervezésnek köszönhetően folyamatos fejlődést lehetővé tevő történelemképből indul ki. Másképpen fogalmazva a folytonos haladás meglétét ugyan evidenciaként kezelő, de a történelem aktív alakíthatóságának gondolatát valamilyen szükségszerű végkifejlet felé történő kényszerű mozgással szemben előnyben részesítő megközelítést tulajdonít a legtöbb elméletnek. Persze azzal a nyilvánvaló megkötéssel, hogy a 18. század második felének történelemfilozófiáitól a 19. századi liberális történetíráson át Hegelig és Marxig érő ív egészére ez a kiinduló feltevés bajosan lehetne alkalmazható.

Koselleck szövegeinek alaposabb olvasása közben azonban még a fenti megkötéstől eltekintve sem mindig egyszerű egy egyértelmű álláspont rekonstruálása vagy legalábbis annak tisztázása, hogy gondolkodásának meghatározó elemei pontosan hogyan viszonyulnak egymáshoz. Először is Koselleck történetelméleti munkáiban mintegy búvópatakként időről időre felbukkan a történetfilozófiai gondolkodást a bibliai történelemteológia szekularizátumaként azonosító, Schmittől származó és Bultmannál, Löwithnél vagy éppen Taubesnél is megtalálható gondolata. Ennek kapcsán érdekes kérdés, hogy Koselleck szerint eme szekularizált üdvvárakozások mennyiben örökölték vagy veszítették el „menet közben” az eszkatologikus történelemkép szigorú meghatározottságát.

Másfelől meghatározó korai, Kritik und Krise című főművében a történelemfilozófiának a felvilágosítók által végbevitt politikai instrumentalizálását elemezve több helyen beszél „kényszerprognózisról”, vagyis egy szükségképpen bekövetkező jövőbeni konstelláció elővételezéséről. Eszerint a felvilágosítók a történelemfilozófiába vetett hitük alapján már garantáltnak tekintették a kívánt cél, vagyis az ancien régime bukásának az elérését.

Harmadszor pedig a történelemfilozófiai várakozásokkal feltöltött úgynevezett „mozgásfogalmakat” (Bewegungsbegriffe) egyfelől egy aktív cselekvés útján elérendő politikai jövőkép elővételezéseként, másfelől viszont „várakozásfogalmakként” (Erwartungsbegriffe) is aposztrofálja, azt a benyomást keltve, mintha itt is felmerülhetne egy szükségszerű történelmi fejlődés gondolata a fogalom használójában.

A teljes korpusz részletes vizsgálata persze messze túlmutatna egy ilyen előadás keretein, de remélem, hogy a kérdés szempontjából kulcsfontosságú szövegek számbavételével is sikerülhet hozzájárulni a probléma tisztázásához.

Megjelent
2016-01-12
Rovat
Cselekvés, autonómia, felelősség