Herder és a műalkotás határa

  • Csanádi-Bognár Szilvia ELTE-BTK

Absztrakt

A 16. és 17. század a disegno-colore és a Poussin-Rubens pártiak vitájának keretében a vonalról mint a képalkotás, és elsősorban a festői térképzés eszközéről beszélt. Az esztétikai tárgyalás kialakulásával párhuzamosan azonban a vonalról folytatott diskurzus a 18. századra a műalkotás és a befogadó kapcsolatának és terének értelmezésében kapott helyet, a forma körülhatároltsága a fogalmi megragadhatóság és az etikai állapot kérdéskörének vált a részévé.  A vonal jelentőségének kérdése a 18. századi művészeti íróknál sokszor előkerült, de jelen volt a társasági szórakozás eszközei között is az árnyképrajzolás technikája és a népszerű fiziognómia eszköztárában. A sziluett feltalálását, mint a művészet egyik mitikus eredetét is minduntalan felidézték az írók és a képzőművészek egyaránt. Winckelman körvonal iránti rajongásával egyetemben, sőt részben ennek hatására, a sziluettnek a 18. század második felében valóságos kultusza alakult ki. Míg azonban Winckelmannál a forma körülhatároltsága az idea fogalmával került összefüggésbe, Herdrenél egy határozott ellenállás figyelhető meg a vonal kiemelt szerepével kapcsolatban. A tanulmány első része bemutatja, hogy milyen szerepe van a 18. század művészetelméletében a vonal fogalmának. A második rész összefoglalja, hogy mi Herder ellenállásának az alapja, és milyen fogalmak állnak a vonal helyett Herder ismeretelméletében. A harmadik rész pedig azt vizsgálja, miért nem tekinti (számos kortársával ellentétben) Herder problematikusnak a műalkotásokról (elsősorban a szobrokról) való beszédet.

Információk a szerzőről

Csanádi-Bognár Szilvia, ELTE-BTK

Esztétika Szak, PHD hallgató

Megjelent
2016-01-18
Rovat
Cselekvés, autonómia, felelősség